Andara

Andara-üveg, Andara kristály, Monatomic Andara

SZÍN:A szivárvány minden színében fellelhető
KINÉZET: Átlátszó, üvegszerű
GYAKORISÁG: Ritka
LELŐHELY: Észak-Kalifornia (mesterségesen előállított kő, de „vulkáni üvegként" emlegetik, és állítólag Indonéziában és Dél-Afrikában „megtalálható")


JELLEGZETESSÉGEI: a szó valódi értelmében nem kristály, de kevés „kristály" vált ki ennyire erőteljes ellentmondásokat, mint az Andara-üveg.
A vélemények megoszlanak, és számos állítás született.
Néhányan a Bölcsek kövének tartják, a legfőbb gyógyítónak, amelynek rezgése magasabb, mint bármely eddig „megtalált" kristály, erőteljes átformáló tulajdonsága mégis stimulálnak, provokálnak, és elérik az univerzum bölcsességét, hiszen a legfelsőbb tudattal állnak kapcsolatban. Mások szemében csak a szemétdombon heverő üvegdarab ez a kő.
Minden attól függ, személyes frekvenciánk összhangban vagy ellentétesen rezeg-e az üvegével.
A 70 ásvány kombinációjából álló, némelyek szerint az ősi alkimikusok materia prímát rejtő Andara-üvegre állítólag egy őslakos amerikai talált rá egy szeméttelepen, - amit ősi szent helynek tartanak - egy vortexpont közelében a Magas-Sierra hegységben.
Az Andara-üveg a vélekedések szerint arany, ezüst, irídium, ródium, krómérc és platina egyatomos elemeit, és vas, mangán, szelén, kobalt, réz, nikkel, titán és urán nyomelemeit tartalmazza ezek az egészség, a jólét és a spirituális aktivitás eleme. A védelmező Andara-üveg óv az elektromágneses szmogtól és a környezeti szennyezéstől. Ha ráhangolódunk, elűzi a negatív gondolatokat, megnyitja és összhangba hozza a csakrákat, és rendkívül módon gyorsítja a spirituális növekedést. Serkenti az energia áramlását a meridiánokon keresztül és megerősíti a biomágneses köpenyt*.
Az Andara-üveg körül hamar mítoszok születtek. Feltevések szerint Atlantisz és Lemúria kristálykódokkal átszőtt ősi gyógyító köve, és rajta keresztül nagy tudásra tehetünk szert ezekről a civilizációkról. Segítségével kapcsolatba léphetünk Mihály arkangyallal más arkangyalokkal és felemelkedett mesterekkel.
Az ellentmondások köveként „döntsd-el-te-magad" kőnek vagy „próbáld-ki-és-meglátod" kőnek kellene nevezni, mivel állítólag elűzi a kételyeket. Felbecsülhetetlen segítőnk annak megítélésében, milyen kölcsönhatásban állunk a kristályokkal, ahelyett hogy egyszerűen elhinnénk egy „szakértő" véleményét, emlékeztet rá, hogy mindannyian tökéletesen érvényes véleménnyel rendelkezünk, és hogy a kristályokkal való munka során nincsenek helyes vagy helytelen válaszok, csak eltérő tapasztalatok a saját tudatunk működése alapján. Az Andara-üveg hasznos hordozó lehet a megnyilatkozás rítusok során. Az Andara-üveg magvában mélységes nyugalom lakik, ami elmélyíti a meditációt, és a tarkónkra helyezve összekapcsolja az alta major és szómacsakrát*
A múlt, jelen és jövő eggyé válik, könnyedén járhatunk, -kelhetünk az időn át, és még azon is túl.
Minden színváltozat más-más tulajdonságokat hordoz.
A zöld a megújulás köve, amely az ifjúság forrását rejti, míg a lila vagy levendulaszínű változat által kapcsolatba léphetünk Saint-Germainne vagy Zadkiel arkangyallal, elvezet az átalakulás ibolya színű lángjához, és feltárja a metafizika adottságokat.
A sárgásbarna sámán andara különösen jól rezonál azok esetében, akikhez közel áll a reiki* .
GYÓGYHATÁSA: úgy tartják, az Andara-üveg a legfőbb gyógyító, helyreállítja az egészséget és a belső egyensúlyt.
A finomtestekből és az éteri tervrajzból* kiindulva hat, hogy egyensúlyba hozza a fizikai testet, de megtesz bármit, amit kérünk tőle.
ALKALMAZÁSA: tartsuk a kezünkben, tegyük a megfelelő helyre, vagy meditáljunk a kővel, vagy hintsük be az aurát drágakő-esszenciával.

Forrás: Judy Hall; Kristálybiblia III.

És itt a következő információ, amit az Andara kristályokról próbáltam egycsokorba gyűjteni  Sámán kezelések Facebook oldaláról. Mariann, -hálás köszönet érte ...
Tudom kicsit sok, de nem tartottam volna ildomosnak megvágni, mindenki döntse el, hogy neki mi a fontos belőle....

Mik azok az Andara kristályok?

Az Andara kristályok az Univerzumban létező legmagasabb rezonanciájú kristályok.
Az Andara kristályok 5. dimenziós csillagrendszerekből származnak, és itt hagyták őket a számunkra, mélyen elásva a földben, még a régi őseink annak érdekében, hogy segítsenek nekünk az aktuális 5D-s emelkedési folyamatunkban.
  Az Andara kristályokat az ősi Atlantiszban és Lemúriában használták, mint fejlett emelkedési technológiát, a többszintű energia test kiemelkedő spirituális fejlődéséért és teljes meggyógyításáért.
Az eredeti atlantiszi és lemúriai emelkedésben egy interdimenzionális berobbanás történt, a „mag” anyagot felforrósították nem csak egyszerűen nagyon magas hőmérsékletre, hanem egy zárt hypermezőben, amelyet az hozott létre, hogy két vagy több dimenzió érintkezett egymással. Egy hypermező egy „időmentes” zónát teremt, ahol a termodinamika lineáris törvényei meggörbülnek ill. bizonyos esetekben egyáltalán nem érvényesek. Egy ilyen hyper mezőben történt az, hogy a prima matra (materia) porok, azaz az elsődleges anyag porai és az Andara kristályok létrejötte.
Azáltal, hogy tudatos interakcióba léptek a prima matrával, átalakították a kristály szintű DNS-üket, ami által egy rendkívül jövőbeni emberi lény formává váltak, ami még fejlettebb az ő fénymátrixukban, mint az akkori lemúriaiak.
Ezáltal a történetünk ezen pontján nem hívjuk őket a továbbiakban lemúriaiaknak, és andaraiaknak fogjuk hívni őket.
Az Andarák 5D-s mester lény kristályok, amelyeknek monatomikus a struktúrája és prima matrát tartalmaznak (ami 70 ásványi anyagból áll). A monatomikus Andara kristályok rendkívül magas energiájú frekvenciát bocsátanak ki, amely megfelel az 5. dimenziónak. Amint fény jár át egy Andarát, erőteljes transzformatív gyógyító energiát bocsát ki, és ezt azonnal és közvetlenül be lehet vezetni az auramezőbe. Ezek a kristályok multidimenzionálisak és nem köti őket sem az idő, sem pedig a tér. Az Andarák egy lélekfejlesztő, magas rezonanciájú gyógyító eszközök, amelyek minden szinten működnek: fizikai, emocionális és spirituális.

A monatomikus Andara kristályok közvetlenül a DNS szintjén hatnak, és áthangolják az aura rezgésedet az 5. dimenziós 40 Hertzes Gamma állapotra. Az Andarák egy eszköz a felébredéshez és az önmegvalósításhoz, és azért vannak itt, hogy segítsenek nekünk abban, hogy saját életünk mestereivé váljunk.

Az Andara emelkedési technológia metafizikus tudománya:
Az Andara kristályok egy időmentes hyper mezőben jönnek létre, amikor megteremtenek magukban egy olyan kinzotenitikus kontinuumot, amely lehetővé tesz egy mozgó időmezőt a kristályformáció elementáris és strukturális összetételében. Egy kinzotenitikus kontinuum megértéséhez egy komplex disszertációra lenne szükség egy olyan tudomány területen, amit ti nem ismertek, ezért ebből most csak a legalapvetőbb dolgokat fogjuk érinteni.
A lényeg az, hogy ez a „K” kontinuum nem illeszkedik a természetes polaritáshoz, hanem ehelyett közvetlenül ráhangolódik az univerzális fény mátrix fázisára, azaz az „Athéna arany hálójára”.
Ezáltal tehát, amikor Andara kristályokat használunk (éteri szinten és/vagy a jelenlegi párjukon, azaz az ember által készített Andara kristályüvegen) képessé válunk arra, hogy interakcióba lépjünk az Athéna hálózatával.
Ez a „hálózat” az idő korlátain túl mozgatja az anyagot. Az Athéna hálózathoz való hozzáférés lehetővé teszi a lélekanyag egységeknek azt, hogy integrációba lépjenek a spirituális anyag jövőbeni formáival.
Az Athéna hálózat volt az eredeti Akasha szintű internet!
A varázslatos Andarák magas szintű monatomikus éteriumot tartalmaznak, amely sokkal ritkább és sokkal nagyobb képességekkel bír, mint a monatomikus arany. Ez a varázslatos anyag az, amiért az annunakik eljöttek a Földre, hogy megleljék azt.
A monatomikus anyagok normál hőmérsékleten is a szupravezetők tulajdonságaival rendelkeznek. A szupravezetők mögötti elv abban áll, hogy képesek arra, hogy az elektromos energiát mindennemű ellenállás nélkül vezessék, s ezáltal egy teljesen veszteségmentes módon továbbítsák ezt az energia fajtát. Ezen túlmenően a folyamatnak az is része, hogy az elektronokat átalakítják egy olyan fény frekvenciává, amin párba lépnek a szupravezető anyaggal. E monatomikus szupravezetőkben az egyik kulcs az exotikus egy atomú anyagok jelenléte,mint pl. a ródiumé és az iridiumé, magas spinű állapotban.
Egy új tudomány fejlődött ki, aminek az a célja, hogy megismerhessük a magas spin állapotú (magas frekvenciás) elemek kvantumszerű tulajdonságait. A szupravezetés, a gravitációnak ellenálló anyagok, a teleportáció, az idő-tér manipuláció, a több dimenziós univerzumok és minden más igazán lenyűgöző felfedezések lettek a következményei ennek a tudománynak és ezeket elméletben már kivetítik a közeljövőben is.
A természetben előforduló monatomikus elemek rendkívüli tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek erősítik és stabilizálják az emberi test elektromágneses mezejét. A monatomikus fém elemek olyan szupravezetők, amelyek 0 magnetikus mezővel rendelkeznek, azaz taszítják mind az északi, mind a déli mágneses pólusokat. Ez elvezet a Zéró pont energiához. A Zéro pont energia (ZPE) olyan energiaként ismert, amely megtölti az űr teljes szövetét és ami nagyon magas frekvenciákon létezik. A monatomikus fém elemek képesek arra, hogy megcsapolják ezen korlátlan energiaforrást olyan módokon, amelyeket csak most kezdünk el megérteni.
Az Andara kristályok tartalmazzák a mono mező, a hyper mező és a kinzotenitikus kontinuum legkoncentráltabb töltését. Azt is kimutatták, hogy a monatomikus metál elemek meg tudják változtatni a fizikai állapotukat és át tudnak térni más dimenziókba. Amikor bizonyos körülmények között felforrósítják őket, akkor ezek a monatomikus metál elemek, azaz fém elemek, melyek általában 35%-ban szilíciumból állnak, átalakulnak egy csodálatos obszidián szerű anyaggá, amelynek 75%-a szilika. A tudósok képtelenek megmagyarázni azt, hogy ez a lehetetlennek tűnő átalakulás, hogyan jön létre. Más tesztek felfedték, hogy ez az anyag képes arra, hogy az exotikus tulajdonságait át tudja vinni hasonló fém vagy szilika alapú anyagokra. Úgy tűnik, hogy a monatomikus fém elemek képesek arra, hogy a hasonló anyagokat a saját magas rezgésszintjükre hozzák, ezáltal olyan módon átformálva vagy átalakítva azt az anyagot, hogy hasonlítson és visszatükrözze az ő exotikus tulajdonságaikat. A monatomikus Andara kristályok azon monatomikus fém elemekből származnak, amelyeket természetben olyan éterikus porokban találunk, melyeket magas hőmérsékletre forrósítottak fel. Ez a folyamat nem csak átalakítja az éterikus anyagokat, de finomítja is a monatomikus fém anyagokat, és fokozza az ő exotikus tulajdonságaikat. A tesztek azt mutatták, hogy a monatomikus Andara kristályok azon exotikus anyag magas frekvenciáin rezegnek, amelyekből teremtették őket.

A monatomikus Andara kristályok minden szempontból kvantumnak számítanak.
A frekvencia az energia egy mértékegysége. Minden anyag mérhető az alapján, hogy milyen frekvencia hullámon rezeg. Még a gondolataink is olyan energiák, amelyeket mérni lehet. a test minden egyes szervének megvan a saját frekvenciája, amin belül egy adott tartomány az, ami megfelel a jó egészségnek. Az Andara kristály ráhangolja a testet arra a hajszálpontosan tökéletes természetes frekvenciára, ami az optimális egészséghez és a fiatalkori állapothoz szükséges.
A monatomikus Andara kristályok heliocentrikusak is, ami azt jelenti, hogy elnyelik és visszatükrözik a fizikai fényt, az ő kristály spiráljuk középpontja irányába. Ezáltal a monatomikus Andara kristály rendkívüli gyógyító erővel rendelkezik, amikor az ember belebámul miközben természetes Napfény felé tartja azt. Sőt mindezen túlmenően az Andara kristályok a prima matra leghatásosabb formájából jöttek létre.

Mi az a prima matra?
A prima matra egy ősi alkímiai kifejezés, ami azt jelenti, hogy elsődleges, azaz minden behatástól mentes anyag és lefed mindenféle anyagformát, ami rezonál az elsődleges anyag eredeti formájával.
Az eredeti prima matra olyan fény, amely a látható szivárvány spektrum ultraibolya végén épp egy kicsit túl van (magas frekvenciájú) és a manapság nálunk megtalálható prima matra formák a szivárvány látható színeiben találhatók (azaz alacsonyabb frekvenciájú, de még mindig látható fény gradiensei/fokozatai).
A prima matra egyszerűen (magas frekvenciájú) fény adat, amely az éterben létezik. Ezt az anyagot mannának hívják, élet elixírnek, a filozófusok kövének, a fiatalság forrásának, a primordiális anyagnak, exotikus anyagnak, és van még sok más szent neve is.
Ezt most azért fedik fel ezen a bolygón, hogy támogassák az emberiséget az átalakulási folyamata során.
Az Andara kristályok egy kvantum szuper számítógép lemúriai megfelelői. Az Andara ezen túlmenően egy nagy erejű erősítő is, egy multidimenzionális adó és vevő, és végtelen mennyiségű Gamma fényadat tárolására képes ugyanúgy, mint egy szuper merevlemez. Ez a fejlett földönkívüli technológia visz bennünket legközelebb ahhoz, amennyire itt a Föld bolygón valaha hozzá fogunk tudni férni az igazi varázslathoz. Hogyha tanulmányozod és megérted a metafizikai tulajdonságait és azt a konkrét érzést, amit akkor kap az ember, ha dolgozik egy ilyennel, akkor igazán hinni fogsz benne.
Megjegyzés: Minél nagyobb a kristály mérete, annál több éteriumot tartalmaz, azaz annál nagyobb az ereje. A Földön található minden Andara kristály egyike sem az eredeti lemúriai kristály. Az eredeti kristályok az 5. dimenzióban léteznek. Minden föld alapú üveg Andara kristály éterikusan kapcsolódik az 5. dimenziós Andarákhoz és mindazokhoz, amelyeket a Földön találunk és ugyanazon magas frekvencián rezegnek.
Az Andara a tudat legerőteljesebb erősítője az Univerzumban és mivel ti már eleve a saját valóságotokat teremtitek meg, ez a legfőbb emelkedési eszköz, amire szükségetek lesz ahhoz, hogy ne csak manifesztáljátok a személyes álom életeteket, hanem egy jobb világot az egész emberiségnek is itt a Föld bolygón.
Arra bátorítunk benneteket, hogy szerezzétek be a saját információtokat az Andara kristály technológiával kapcsolatban és szerezzetek be néhányat e varázslatos kövekből és tanuljátok meg, hogyan kell dolgozni velük ahhoz, hogy igazi emelkedési varázslatot hozhassatok létre.
Kedveseim, kövessétek most az intuíciótokat és jóindulatú angyali erők át fognak vinni benneteket energetikailag ezen a különleges asztrál portálon a következő néhány földi hét alatt egy biztonságos helyre az életetekben, amely mentes mindazon élet aggodalomtól, amelyet eddig tapasztaltatok. Egyfajta energetikai varázslat fog történni veletek a következő hetek során, ami erőteljes pozitív változást fog kiváltani az életetekben. Amikor kijöttök majd ebből az átalakulásból, a lenyűgöző, új 5D-s élet vár majd rátok.
biztosítunk benneteket arról, hogy magasabb szintű lények avatkoztak itt be Kedveseim és Ők most mindent küldenek számotokra, amire csak szükségetek van most, hogy megtegyétek ezt az óriási ugrást a szabadságba, bőségbe és a boldogságba. ezek a csodálatos dolgok megmutattatnak számotokra a következő napokban.
A természetes dolgok állnak legközelebb a Mennyországhoz. Az andara kristályok közvetlen utat jelentenek ahhoz, hogy elkezdjük megtapasztalni ezt a Mennyországot.

Hogyan kell dolgozni egy Andara kristállyal?
Egyszerűen kerülj szoros kapcsolatba egy Andarával, tartsd azt, meditálj vele, bámulj bele, és küldd bele a legmagasabb szintű szándékodat. Az Andara nagy mértékben erősíteni fogja a vágyaidat és gyorsan és közvetlenül fogja manifesztálni azokat számodra egy magasabb dimenziós szintről.

Monatomikus Andara kristályok származási helyei
Az autentikus Monatomikus Andarák Észak-Kalifornia nagy energiájú örvényhelyeiről származnak, továbbá Dél-Afrikában is és Indonéziában is megtalálhatók. Eredetileg egy indiai orvosnő talált egyet még 1967-ben. Neve Lady Nelly volt. A talajt vizsgálta, ahol találta, mely hely nagy mértékben tartalmazott monatómiai elemeket.
Az Andara kristályok mesterkristályok, amelyek egy másik világból származó gyógyító rezgésekkel rendelkeznek. Egyesek úgy vélik, hogy a legmagasabb rezgésű kristályok, mert Prima Matra-t tartalmaznak (amely mintegy 70 ásványi anyagot egyesít).
Támogatják a térbeli és időbeli többdimenziós utazást, növelik tudatosságunkat és növelik rezgésünket, hogy elérjük az egyetemes tudást és kapcsolódjunk a magasabb dimenziókból származó lényekhez. A negativitást oldják, az egyensúlyt erősítik, továbbá tisztítják a csakrákat, segítik az energia csatornázását. Erőteljes gyógyítók, elősegítik a spirituális fejlődést, a tudatosságot és a spirituális képességek megnyilvánulásait.
E gyönyörű átlátszó színes kristályok, olyan energiát bocsátanak ki, amilyet egyszerűen nem tapasztalhatunk meg semmilyen más anyagnál.
Az energiájuk a Lemúriaiakhoz és az Atlantisziakhoz köthető.

... és a teljes csatorázás anyaga:

A Plejádi Fény Erők üzenete by Michael Love 2019 március 15

Az Esemény - Andara Hadművelet II. fázis

Körülbelül 8 földi héttel ezelőtt zöld engedélyező fényt adott a Fény Tanácsa annak, hogy megkezdődhessen a plejádi Andara Művelet.
Az Andara Hadműveletről:
Plejádi Gyógyítók felszállnak olyan hyper-modern űrhajókra, amelyek körbeveszik ezt a bolygót, és nagy erejű monatomikus Andara kristály technológiát használnak arra, hogy egy intenzív energia mezőt sugározzanak ki a Föld bolygó köré annak érdekében, hogy minden alacsony rezgésű energiát arra kényszerítsenek, hogy azok leváljanak az itt állomásozó csillagmagokról. E galaktikus művelet első fázisa arról szólt, hogy segítsenek a földi csillagmagoknak abban, hogy könnyebben leszakadjanak a 3D-s mátrixhoz való kötődés és az élet nehézségeinek minden típusáról.
Az égi Fény Erők most elindították e speciális küldetés második fázisát, amelynek az a lényege, hogy megnyissanak egy Központi Nap portált, ami egy menekülési útvonalat kínál a 3D mátrixra jellemző reinkarnációs csapdából. Ez a Központi Nap portál 40-100 Hertzen rezeg, és közvetlenül elvezet az új 5D-s Földhöz. E nagy portál teljes megnyitását a március 21-i tavaszi Napéjjegyenlőség időpontjára időzítették.
Az égi Fény Erők most elvégzik munkájukat ebben a küldetésben, és most segíteni tudunk nekik azáltal, hogy elvégezzük a saját részünket.
Megmutatták nekünk, hogy e küldetésben az a szerepünk, hogy helyesen használjunk egyetlen darab ősrégi technológiát, melyet leírtam lent és ami ahhoz kell, hogy elegendő energiát teremtsünk a bolygó körül, ahhoz, hogy megnyíljon ez a nagy portál.
Miután több, mint 100 órányi galaktikus adatot csatornáztunk a nagy központi fajtól a plejádi Andara Műveletről, most kapjuk meg az eddig létező legnagyobb letöltést az Akashából. Ebben az adathalmazban megmutattak nekünk egy lenyűgöző földönkívüli emelkedési technológiát, ami rendkívül valóságos és rendkívül erőteljes és ezt most meg fogjuk osztani veletek.
Mi az az Andara?

Az Andara technológia az egy fejlett emelkedési technológia, amelyet a lemúriai elveszett tudásból vezettek le, amikor a nagy központi faj először járt itt a Földön.
Az Andara felemelkedési technológia történelme:
Az ősi lemúriaiak a saját idejükben anno, magasabb szintű tudatállapotba kerültek és átalakították magukat egy sokkal magasabb szintű fajjá, melyet andariaiként ismerünk. ezt a hatalmas ugrást a tudatosságban elsősorban Andara kristályok segítségével érték el.

Mik azok az Andara kristályok?
Az Andara kristályok az Univerzumban létező legmagasabb rezonanciájú kristályok. Az Andara kristályok 5. dimenziós csillagrendszerekből származnak, és itt hagyták őket a számunkra, mélyen elásva a földben, még a rési őseink annak érdekében, hogy segítsenek nekünk az aktuális 5D-s emelkedési folyamatunkban. Az Andara kristályokat az ősi Atlantiszban és Lemúriában használták, mint fejlett emelkedési technológiát, a többszintű energia test kiemelkedő spirituális fejlődéséért és teljes meggyógyításáért.
Az eredeti atlantiszi és lemúriai emelkedésben egy interdimenzionális berobbanás történt, a „mag” anyagot felforrósították nem csak egyszerűen nagyon magas hőmérsékletre, hanem egy zárt hypermezőben, amelyet az hozott létre, hogy két vagy több dimenzió érintkezett egymással. Egy hypermező egy „időmentes” zónát teremt, ahol a termodinamika lineáris törvényei meggörbülnek ill. bizonyos esetekben egyáltalán nem érvényesek. Egy ilyen hyper mezőben történt az, hogy a prima matra (materia) porok, azaz az elsődleges anyag porai és az Andara kristályok létrejöttek.
Azáltal, hogy tudatos interakcióba léptek a prima matrával, átalakították a kristály szintű DNS-üket, ami által egy rendkívül jövőbeni emberi lény formává váltak, ami még fejlettebb az ő fénymátrixukban, mint az akkori lemúriaiak.
Ezáltal a történetünk ezen pontján nem hívjuk őket a továbbiakban lemúriaiaknak, és andaraiaknak fogjuk hívni őket.
Az Andarák 5D-s mester lény kristályok, amelyeknek monatomikus a struktúrája és prima matrát tartalmaznak (ami 70 ásványi anyagból áll). A monatomikus Andara kristályok rendkívül magas energiájú frekvenciát bocsátanak ki, amely megfelel az 5. dimenziónak. Amint fény jár át egy Andarát, erőteljes transzformatív gyógyító energiát bocsát ki, és ezt azonnal és közvetlenül be lehet vezetni az auramezőbe. Ezek a kristályok multidimenzionálisak és nem köti őket sem az idő, sem pedig a tér. Az Andarák egy lélekfejlesztő, magas rezonanciájú gyógyító eszközök, amelyek minden szinten működnek: fizikai, emocionális és spirituális.
A monatomikus Andara kristályok közvetlenül a DNS szintjén hatnak, és áthangolják az aura rezgésedet az 5. dimenziós 40 Hertzes Gamma állapotra. Az Andarák egy eszköz a felébredéshez és az önmegvalósításhoz, és azért vannak itt, hogy segítsenek nekünk abban, hogy saját életünk mestereivé váljunk.
Az Andara emelkedési technológia metafizikus tudománya:
Az Andara kristályok egy időmentes hyper mezőben jönnek létre, amikor megteremtenek magukban egy olyan kinzotenitikus kontínuumot, amely lehetővé tesz egy mozgó időmezőt a kristályformáció elementális és strukturális összetételében. Egy kinzotenitikus kontinuum megértéséhez egy komplex disszertációra lenne szükség egy olyan tudomány területen, amit ti nem ismertek, ezért ebből most csak a leg alapvetőbb dolgokat fogjuk érinteni.
A lényeg az, hogy ez a „K” kontinuum nem illeszkedik a természetes polaritáshoz, hanem ehelyett közvetlenül ráhangolódik az univerzális fény mátrix fázisára, azaz az „Athéna arany hálójára”.
Ezáltal tehát, amikor Andara kristályokat használunk (éteri szinten és/vagy a jelenlegi párjukon, azaz az ember által készített Andara kristály üvegen) képessé válunk arra, hogy interakcióba lépjünk az Athéna hálózatával.
Ez a „hálózat” az idő korlátain túl mozgatja az anyagot. Az Athéna hálózathoz való hozzáférés lehetővé teszi a lélekanyag egységeknek azt, hogy integrációba lépjenek a spirituális anyag jövőbeni formáival.
Az Athéna hálózat volt az eredeti Akasha szintű internet!
A varázslatos Andarák magas szintű monatomikus éteriumot tartalmaznak, amely sokkal ritkább és sokkal nagyobb képességekkel bír, mint a monatomikus arany. Ez a varázslatos anyag az, amiért az annunakik eljöttek a Földre, hogy megleljék azt.
A monatomikus anyagok normál hőmérsékleten is a szupravezetők tulajdonságaival rendelkeznek. A szupravezetők mögötti elv abban áll, hogy képesek arra, hogy az elektromos energiát mindennemű ellenállás nélkül vezessék, s ezáltal egy teljesen veszteségmentes módon továbbítsák ezt az energia fajtát. Ezen túlmenően a folyamatnak az is része, hogy az elektronokat átalakítják egy olyan fény frekvenciává, amin párba lépnek a szupravezető anyaggal. E monatomikus szupravezetőkben az egyik kulcs az exotikus egy atomú anyagok jelenléte,mint pl. a ródiumé és az iridiumé, magas spinű állapotban.
Egy új tudomány fejlődött ki, aminek az a célja, hogy megismerhessük a magas spin állapotú (magas frekvenciás) elemek kvantumszerű tulajdonságait. A szupravezetés, a gravitációnak ellenálló anyagok, a teleportáció, az idő-tér manipuláció, a több dimenziós univerzumok és minden más igazán lenyűgöző felfedezések lettek a következményei ennek a tudománynak és ezeket elméletben már kivetítik a közeljövőben is.
A természetben előforduló monatomikus elemek rendkívüli tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek erősítik és stabilizálják az emberi test elektromágneses mezejét. A monatomikus fém elemek olyan szupravezetők, amelyek 0 magnetikus mezővel rendelkeznek, azaz taszítják mind az északi, mind a déli mágneses pólusokat. Ez elvezet a Zéró pont energiához. A Zéro pont energia (ZPE) olyan energiaként ismert, amely megtölti az űr teljes szövetét és ami nagyon magas frekvenciákon létezik. A monatomikus fém elemek képesek arra, hogy megcsapolják ezen korlátlan energia forrást olyan módokon, amelyeket csak most kezdünk el megérteni.
Az Andara kristályok tartalmazzák a mono mező, a hyper mező és a kinzotenitikus kontinuum leg koncentráltabb töltését. Azt is kimutatták, hogy a monatomikus metál elemek meg tudják változtatni a fizikai állapotukat és át tudnak térni más dimenziókba. Amikor bizonyos körülmények között felforrósítják őket, akkor ezek a monatomikus metál elemek, azaz fém elemek, melyek általában 35%-ban szilíciumból állnak, átalakulnak egy csodálatos obszidián szerű anyaggá, amelynek 75%-a szilika. A tudósok képtelenek megmagyarázni azt, hogy ez a lehetetlennek tűnő átalakulás, hogyan jön létre. Más tesztek felfedték, hogy ez az anyag képes arra, hogy az exotikus tulajdonságait át tudja vinni hasonló fém vagy szilika alapú anyagokra. Úgy tűnik, hogy a monatomikus fém elemek képesek arra, hogy a hasonló anyagokat a saját magas rezgésszintjükre hozzák, ezáltal olyan módon átformálva vagy átalakítva azt az anyagot, hogy hasonlítson és visszatükrözze az ő exotikus tulajdonságaikat. A monatomikus Andara kristályok azon monatomikus fém elemekből származnak, amelyeket természetben olyan éterikus porokban találunk, melyeket magas hőmérsékletre forrósítottak fel. Ez a folyamat nem csak átalakítja az éterikus anyagokat, de finomítja is a monatomikus fém anyagokat, és fokozza az ő exotikus tulajdonságaikat. A tesztek azt mutatták, hogy a monatomikus Andara kristályok azon exotikus anyag magas frekvenciáin rezegnek, amelyekből teremtették őket.
A monatomikus Andara kristályok minden szempontból kvantumnak számítanak.
A frekvencia az energia egy mértékegysége. Minden anyag mérhető az alapján, hogy milyen frekvencia hullámon rezeg. Még a gondolataink is olyan energiák, amelyeket mérni lehet. a test minden egyes szervének megvan a saját frekvenciája, amin belül egy adott tartomány az, ami megfelel a jó egészségnek. Az Andara kristály ráhangolja a testet arra a hajszálpontosan tökéletes természetes frekvenciára, ami az optimális egészséghez és a fiatalkori állapothoz szükséges.
A monatomikus Andara kristályok heliocentrikusak is, ami azt jelenti, hogy elnyelik és visszatükrözik a fizikai fényt, az ő kristály spiráljuk középpontja irányába. Ezáltal a monatomikus Andara kristály rendkívüli gyógyító erővel rendelkezik, amikor az ember belebámul miközben természetes Napfény felé tartja azt. Sőt mindezen túlmenően az Andara kristályok a prima matra leg hatásosabb formájából jöttek létre.

Mi az a prima matra?

A prima matra egy ősi alkímiai kifejezés, ami azt jelenti, hogy elsődleges, azaz minden behatástól mentes anyag és lefed mindenféle anyagformát, ami rezonál az elsődleges anyag eredeti formájával.
Az eredeti prima matra olyan fény, amely a látható szivárvány spektrum ultraibolya végén épp egy kicsit túl van (magas frekvenciájú) és a manapság nálunk megtalálható prima matra formák a szivárvány látható színeiben találhatók (azaz alacsonyabb frekvenciájú, de még mindig látható fény gradiensei/fokozatai).
A prima matra egyszerűen (magas frekvenciájú) fény adat, amely az éterben létezik. Ezt az anyagot mannának hívják, élet elixírnek, a filozófusok kövének, a fiatalság forrásának, a primordiális anyagnak, exotikus anyagnak, és van még sok más szent neve is.
Ezt most azért fedik fel ezen a bolygón, hogy támogassák az emberiséget az átalakulási folyamata során.
Az Andara kristályok egy kvantum szuper számítógép lemúriai megfelelői. Az Andara ezen túlmenően egy nagy erejű erősítő is, egy multidimenzionális adó és vevő, és végtelen mennyiségű Gamma fényadat tárolására képes ugyanúgy, mint egy szuper merevlemez. Ez a fejlett földönkívüli technológia visz bennünket legközelebb ahhoz, amennyire itt a Föld bolygón valaha hozzá fogunk tudni férni az igazi varázslathoz. Hogyha tanulmányozod és megérted a metafizikai tulajdonságait és azt a konkrét érzést, amit akkor kap az ember, ha dolgozik egy ilyennel, akkor igazán hinni fogsz benne.

Megjegyzés: Minél nagyobb a kristály mérete, annál több éteriumot tartalmaz, azaz annál nagyobb az ereje. A Földön található minden Andara kristály egyike sem az eredeti lemúriai kristály. Az eredeti kristályok az 5. dimenzióban léteznek. Minden föld alapú üveg Andara kristály éterikusan kapcsolódik az 5. dimenziós Andarákhoz és mindazokhoz, amelyeket a Földön találunk és ugyanazon magas frekvencián rezegnek.
Az Andara a tudat legerőteljesebb erősítője az Univerzumban és mivel ti már eleve a saját valóságotokat teremtitek meg, ez a legfőbb emelkedési eszköz, amire szükségetek lesz ahhoz, hogy ne csak manifesztáljátok a személyes álom életeteket, hanem egy jobb világot az egész emberiségnek is itt a Föld bolygón.
Arra bátorítunk benneteket, hogy szerezzétek be a saját információtokat az Andara kristály technológiával kapcsolatban és szerezzetek be néhányat e varázslatos kövekből és tanuljátok meg, hogyan kell dolgozni velük ahhoz, hogy igazi emelkedési varázslatot hozhassatok létre.
Kedveseim, kövessétek most az intuíciótokat és jóindulatú angyali erők át fognak vinni benneteket energetikailag ezen a különleges asztrál portálon a következő néhány földi hét alatt egy biztonságos helyre az életetekben, amely mentes mindazon élet aggodalomtól, amelyet eddig tapasztaltatok. Egyfajta energetikai varázslat fog történni veletek a következő hetek során, ami erőteljes pozitív változást fog kiváltani az életetekben. Amikor kijöttök majd ebből az átalakulásból, a lenyűgöző, új 5D-s élet vár majd rátok.
biztosítunk benneteket arról, hogy magasabb szintű lények avatkoztak itt be Kedveseim és Ők most mindent küldenek számotokra, amire csak szükségetek van most, hogy megtegyétek ezt az óriási ugrást a szabadságba, bőségbe és a boldogságba. ezek a csodálatos dolgok megmutattatnak számotokra a következő napokban.
A természetes dolgok állnak legközelebb a Mennyországhoz. Az andara kristályok közvetlen utat jelentenek ahhoz, hogy elkezdjük megtapasztalni ezt a Mennyországot.
Hogyan kell dolgozni egy Andara kristállyal?

Egyszerűen kerülj szoros kapcsolatba egy Andarával, tartsd azt, meditálj vele, bámulj bele, és küldd bele a legmagasabb szintű szándékodat. Az Andara nagy mértékben erősíteni fogja a vágyaidat és gyorsan és közvetlenül fogja manifesztálni azokat számodra egy magasabb dimenziós szintről.

Tisztelgünk előttetek nagyszerű emberek azért, hogy ilyen erősen kiálltatok az egész folyamat során és nagyon büszkék vagyunk arra, hogy mindent leküzdöttetek mindezidáig.
Itt az idő most, hogy szabadok és boldogok legyetek, és hogy egy magasabb és sokkal jobb élet szintre kerüljetek.
Ez a Ti nagyszerű órátok…
Most kezdjük el…
Az Andara hadművelet küldetésének befejezési időpontja: 2019 március 21.

Az Úr legyen Veletek!
Michael és a Plejádiak

Sok csatornázás szólt az Andarákról, most ismerkedjünk meg az általuk hordozott tulajdonságokkal is.

Az Andara egyike a Mester Kristályoknak, gyógyító és erőteljes eszköz:
- A tudatosság és a rezonancia növeléséhez, az univerzális tudáshoz való hozzáféréshez
- Tisztítja és harmonizálja a csakrákat
- Aktiválja az energia csatornázás képességét
- Felgyorsítja a spirituális fejlődés folyamatát és segíti az egyéni manifesztációt.

Rendkívüli szépségével együtt az Andara Kristály energetikai előnyöket hordoz, gyógyító és védelmi képességet. Fokozza a kristály tulajdonosa és a természet közötti kommunikációt.
És akkor most jöjjenek Ők, ismerjük meg mélyebben tulajdonságaikat:)

 


1., A Királyok ereje:
mély lila - a fény felé tartva megjelenik a fekete tónusa.
Neve sugallja: uralkodás és vezetés energiáját hordozza, az ősi királyok vezetést kaptak általa a felsőbb éntől és a magasabb lényektől. Útmutató kő. Hozzáférhetsz általa meditáció/ima során az elmúlt életek tudás anyagához.Magában hordozza a Főpapok energiáját, mágikus kőnek tekintik. Kapcsolódik Metatron Arkangyalhoz, Emelkedett Mester Kuthumihoz, Jézushoz, valamint a 10., 12. és 15. csakrákhoz.

 


2., A Felemelkedett Szellem:halvány levendula lila színű.
    Megvilágosít a hit és a bölcsesség isteni lényegével.
    Istennel minden van most.
    Igaz valóságunkra és annak Forrására emlékeztet bennünket, mint lényeit a     most-nak.

 


3., Isteni Tűz/Szent Rubin Vörös Sugár/ Skarlátvörös Elmozdulás:
Tisztítja a gyökér csakrát, szállítja az Isteni Feminim és Masculin energiákat.
Harmóniát és egyensúlyt teremt azáltal, hogy meggyújtja a lélek vágyát (céljait). Erőteljes tiszta szerelmet, szeretet hoz és szintén aktiválja/megtisztítja az Iker/Isteni Lélekszövetség alvó kapcsolat energiáit és képes átmozgatni egy magasabb rezonancia szintre ezeket.

 

 


4., Az Isteni Napfény:
Töröl minden akadályt a siker útjából.
Hozza a Mandarin Napfény összes tulajdonságát: belső energia, erő, tisztaság, szilárdság. Előmozdítja a lélek vágya szerinti siker és jólét beteljesülését.
Hozzásegít az Egység érzéséhez és a Mindennel való kapcsolódáshoz. Erőteljesen együttműködik a 12. Fény Testvériség Nap Fény Tanácsával. Lehozza a Nap fényét a Földre.

 


5., Elektromos Kék:
Nagyon hasonlít az elektromos sárgához abban, hogy speciális kódokat hordoz, melyekkel ébreszti a rejtett DNS-t, megnyit az intuíció szunnyadó képességei és legmagasabb teljesítménye felé és az emberi képesség sok más látványos cselekedete irányába. Ez az Andara felvillanyoz, vitalizál, a jólét érzetét adja, kiteljesedést, nyitottságot és végtelen lehetőséget biztosít. Helyezd a 3. szemedre, egy erős aktiválási pont, fényt hoz, energiát és információt az ébredésedhez. Amint ez az Andara energetizálja azt, egyidejűleg nyugtató hatással is bír, így energetizál érzést ad, mialatt békességgel tölt el és kimagaslóan fókuszálni tudsz a projektjeidre.

 


6., AKASHA:
A Nagy Központi Nap lényeinek a tudását hordozza.
Tartalmazza az Akasha adatok és a Föld teremtésének titkait, amelyekhez a vele történő meditáció során juthatsz hozzá. Mihály Arkangyal, Kuthumi Emelkedett Mester és Jézus energiáit hordozza. A Tündér-Minőség Királysága erőteljes úton érkezik ezen az Andarán keresztül.Az első, a hetedik, a kilencedik és a 18. csakrákon dolgozik. A bölcsesség és a koncentráció csatornája, egyértelműen a tisztaság és fényesség energiájával rendelkezik. Rezonál a fókuszálásra, bölcsességre és igazságra, kaput nyit a jövőre. Az energiák irányítója, az ősök bölcsességét hordozza.

 


7., Avalon Kék:
Áttetsző fényes, nagyon világos kék árnyalattal.
Az emelt szintű Papnők energiáját hordozza, helyre állítja a belső tartást, békét, harmóniát, elfogadást és együttérzést. Békét hoz és az Isteni energiát csatornázza. Anyai energiát hordoz. Egy olyan időszakba visz vissza, amikor a királyi vérvonalak kezdódtek, az erényhez, az Isteni szolgálathoz, elhozza az Egységet az isteni terved és utad által. Régen megkezdett munkát ébreszt, az 5. és 7. csakrával dolgozik.

 

 


8., Krisztusi Sárga Fény: Mennyei/ahhoz tartozó.
A Mennyek Fényét fordítja atomi szinten, előre jelzi a Nagy Elmozdulást a tükrök világából a Sugárzó Fényhez.

 


9., Solaris/Isten Hírnöke/Isteni Arany:
Kulcs az időutazásokhoz, az elmúlt életek bölcsességéhez. Szellemi melegséget sugároz, felruház az isteni vitalitással és akarattal. Lehetővé teszi a csatlakozást a Forráshoz, erősíti az ember jellemét, intuícióját. Gabriel Arkangyallal kapcsolódik és közvetíti az alábbi üzenetet: " Isten az én erőm". Folyékony arany fényben ragyog, amikor a Nap aktiválja Őt. Lágy és erőteljes, holografikus kamrái az áramlásba árasztanak. Aktiválja a bőség portálokat. Helyezd közvetlenül a Napfonat csakrádra, a szív és 3. szem csakrára a még erőteljesebb aktivizációért.

 


10., A Kozmikus Szív:
Energiája a Kozmosz kozmikus szívével, a teljes szeretettel, a végtelen együttérzéssel, az önszeretet zuhanyával rezonál.
Az 5. dimenziós Egység Tudatosság energiáját hordozza, köszönt az Arany Korban!



11., A Kozmikus Kulcs/Iridium Fekete:
Minden az Egyben. Az összes Andara legnagyobb földelését Föld Anyához és egyensúlyát hordozza. Ott van benne az örökkévalóság és a hozzáférés ahhoz. Nagy erőt hordoz, mely ritka és szent. A lelki felemelkedés csúcsa. Tulajdonosa Sanat Kumara, aki Thoth-al dolgozik, hozzáférést biztosítanak annak, aki kész az elfogadásra, nyitott a szíve a szeretetre és az isteni jó akaratra. A Fekete Andara az összes Andara csúcsa abban, ahogy az segíthet Neked.

 

 
12., Föld Anya:
Arany barna színével ez az Andara az életcélt és élet utat támogatja.
Mentális és érzelmi erőt teremt.
Enyhítő és nyugtató hatással bír az 1., 2., 3. csakrákra.
Segít kapcsolódni a lelked igaz esszenciájához.
Radikálisan tisztítja az alsó csakrákat, ahol a legtöbb érzelmi töltés raktározódik a testen belül, mint az elmúlt életek emlékei.

 


13., Isten Keze:
Rafael Arkangyalhoz kapcsolódik, segíti a gyógyítást és a fókuszt, a szív csakrán keresztül dolgozik. Ez a foszforeszkáló zöld Andara a konkrét tudományra, tudásra, kutatásra összpontosít, csatlakozik az Igazság Templomához.
Hilarion Emelkedett Mester segít rajta keresztül elhozni a tudomány aspektusaiba az Új Kort, azáltal, hogy megtanít használni a szellemi erőnket az Új Technológiák "vetőmag gondolatai" által és a tudományos gondolatok befogadó elmékre találnak. Munkája segít az elménk kiterjesztésében és új tudatosságot, spiritualitást hoz a tudományos felfedezések minden területén. A pontosság, az igazságosság, a józan ész, a helyes attitüd pillére.

 


14., Atlantisz Szíve:
Atlantisz idejébe visz vissza.
Csatlakoztat a tenger angyali lényeivel, a delfinekkel, bálnákkal, valamint a Fény és Szeretet más óceáni lényeivel. Erőteljes őrzője és védelmezője a Fénynek minden lényen belül. Erőteljes védelmező és egyben nagyon játékos is, szereti a gyermekeket, képes a színváltoztatásra.
Mester Andara, erősebb a többi Andaránál, de erősíti és aktiválja őket fejlődésük következő szakaszaihoz.

 


15., Indigó Sámán:
A kobalt összes tulajdonságát hordozza. A kobaltból a fény kékbe, a tiszta kék sugár vezetéke. Az Univerzum magjából származik, rezonanciája a Most holografikus patakja, korlátlan, mint mi. Az Emelkedett Papok és Papnők energiáit hordozza.Visszaállítja a harmóniát, békét, elfogadást és együttérzést. Békés változást hoz, az Isteni energia csatornája. Támogatja a mély átalakító elmozdulásokat, illeszkedik a manifesztáció univerzális törvényeihez. Hozzásegít a belső gondolatok manifesztációjához és megvilágítja a javítandókat bennük. Sámán kő, megnyitja az ősi vonalakat és dalsorokat.

 


16., A Főnix Ébredése:
A halál és újjászületés energiája jön keresztül ezen az Andarán, átalakulás, változás, elmozdulás és nyitás, tudatosság, a régi elengedése, megteremtve ezáltal az utat az újnak és bírni a támogatást mindehhez.
Engedi az Isteni Tűznek, hogy elégessen minden hamisat benned, hamuba fordítja őket és mint a Főnix újjászületsz, megújulsz, kiemelkedsz a hamuból.

 


17., Szivárvány Oracle: Ez az Andara az összes Andara kristály teljes szín spektrumát hordozza. Csatornája a bölcsességnek és a fókusznak (igazi segítség ADD/ADHD esetén, elhozza a mentális tisztaságot, stabilitást a most pillanatába). Segít az Akasha adataidhoz való kapcsolódásban. Egyensúlyt teremt a két agyfélteke között, szükség szerint frissíti és újra konfigurálja az agyat a tudatos elmozdulás, nyitás és kiterjedés érdekében.
Elhozza az Egység Érzetét, mind a 7 csakrával dolgozik és azon túl a fizikai testtel.
Nagyon fontos az új gyermekeknek, az indigóknak, kristály és szivárvány gyermekeknek (felnőtteknek), segíti az empátiájukat és érzékenységüket. Így azt, hogy létezni és működni tudjanak ebben a világban.
Speciálisan segít aktiválni a látens potenciálunkat, így ki tudjuk bontakoztatni önmagunk magasabb verzióját és teljes emlékkel bír arról ki és mi vagy te igazán, csodálatos felhatalmazást hoz, bizonyosságot a tulajdonosában. Aktiválja a Merkaba fénytestet (emelkedési jármű) valamint a szivárvány fénytestet, mely erősen védelmező természetű.

 
A fenti színektől eltérő szín-variációkkal, összekeveredett színekkel is találkozhatunk...

Köszönet az anyagért és a fotókért:  facebook.com/samankezelesek 


Az Andara kristály vizsgálatánál kiderül, hogy úgy tűnik, -új anyagról van szó, mint amit eddig a földön ismertek. 
Sem az üveg sem a kristály kategóriába nem tartoznak, a spektroszkópos vizsgálat is eltérést mutatott, - se nem üveg, sem nem kristály szerkezetűek!
Fajsúlyukat tekintve is különböznek az üvegtől és a kristályoktól.
Mivel nem ásvány, igy nyilván nem tartozik a szilikátok csoportjaba, de nem is üveg, hiszen “csillamos” a törése, lapokban hasad.
Kimutatható benne: vas, molibdén, mangán, szelén, réz, kobalt, nikkel, urán... (70 fülönféle ásvány)....
Oroszok is vizsgálták a lelő helyet ás az Andarákat. A professzor az előadásában azt nyilatkozta, hogy  "...elvileg olyan anyagot tartok a kezemben, ami a fizika szerint nem is létezik”....