Fluorit

Fluorit
Hozzárendelhető Csakra: torokcsakra, homlokcsakra, korona csakra.
Nyugati csillagjegy: Vízöntő, Halak,
Kínai csillagjegy:Tigris, Nyúl,
Elem: víz, levegő (kék) ; föld, levegő ( zöld )
Tulajdonságai: fehér, borsárga, zöld, ibolya, rózsaszín, kék, vagy fekete, átlátszó, áttetsző.
Sajátosságai: A fluorit álltalában egyszínű.
Van egy speciális, sokak számára ismeretlen változata: a szivárványfluorit.
Ez a szivárvány minden színében játszik, már ránézni is kellemes a szemnek.
Gyógyhatás: Amint a neve is sejteti, ez a kő fluorból áll, tehát hatással van a csontokra. Ezen területen belül, sok betegség kezelésére használják, például: izületi gyulladás, csontritkulás, csont törések esetében. A fogakat is ellenállóbbá, erősebbé teszi. A fluoritot a légzési panaszok enyhítésére is használják,mert segíti a nyálkahártya, a légutak, és a tüdő regenerálódását. Allergia ellen is hatásos.- Segíti a nagyagy működését, a könnyebb tanulást, és a gyorsabb gondolkodást.

Jellegzetességei: A fluorit fokozottan védelmező kristály, különösen pszichikai szinten. Segít felismerni (amikor a külső hatások már belülről emésztenek bennünket), valamint kizárni a lelki manipulációt és a nem megfelelő szellemi hatást. Tisztítja és stabilizálja az aurát. Rendkívül hatásos a komputer és az elektromágneses stressz ellen. Megfelelően elhelyezve blokkolja a geopatikus stressz minden fajtáját. A testben mindent tisztít, megszűr, eloszlat és újraszervez, ami nincs megfelelő állapotban. Ez a legjobb kristály a rendezetlenség bármilyen formájának megszüntetésére.
A fluorit földeli és egyesíti a spirituális energiát. Erősíti az előítéletektől mentes tárgyilagosságot, és fokozza az intuitív képességet, jobban tudatosítja bennünk a magasabb rendű spirituális valóságot, és meggyorsítja a spirituális eszmélést; valamint összpontosítja az elmét és az univerzális gondolkodáshoz kapcsolja. Stabilitást hoz a közösségekbe, és közös cél mögött sorakoztatja fel a tagokat.
Sok szinten társul a fejlődéshez, és belesimítja a mindennapi életbe. Legyőzi a káoszt, újjászervezi a fizikai, az érzelmi és a szellemi testet.
Pszichológiailag: a fluorit feloldja a megmerevedett viselkedésmintákat, gyengéden ajtót nyit a tudatalattira, és az elfojtott érzéseket a felszínre hozva eloszlatja azokat. Növeli a magabiztosságot, ügyességet.
A fluorit fejleszti a fizikai és a szellemi összerendezettséget, valamint megakadályozza a mentális rendellenességet. Útjukra engedi a megkövesedett elképzeléseket, és a nézőpontot tágítva segít túllépni a szűklátókörűségen. Szétoszlatja az illúziókat, felfedi az igazságot. Nagyon hasznos, ha pártatlanul és objektíven kell állást foglalnunk.
Ez a kristály a tanulás kitűnő segítője: összerendezi és feldolgozza az információkat, a már meglévő tudás egységbe foglalja a még megtanulandóval, növeli a figyelem–összpontosítást. Segít az új ismeretek hasznosításában, megkönnyíti a gyors gondolkodást.
Érzelmileg: stabilizáló hatása van. Lehetővé teszi, hogy megértsük, a gondolkodásunk és az érzéseink milyen hatással vannak a szervezetünkre. A kapcsolatokban az egyensúly fontosságára tanít.
Fizikailag: erősíti az egyensúly és a koordinációt.
Gyógyhatása: a fluorit hatékonyan gyógyító eszköz, elbánik a fertőzésekkel és a rendellenességekkel. Előnyös a fogak, a sejtek és a csontok számára; megjavítja a káros DNS–eket. Hatásos a vírusokkal szemben, különösen elixírként alkalmazva. Regenerálja a bőrt és a nyálkahártyát, főként a légutakban; gyógyítja a fekély és a sebeket. Jó hatással van a megfázásra, az influenzára és az arc–, illetve homlok üreg–gyulladásra. Feloldja a letapadásokat, mozgékonnyá teszi az ízületeket, enyhíti az ízületi gyulladást és a gerinc sérüléseit. Az egész szervezeten áthatolva igyekszik a szív felé, fokozza a fájdalomcsillapítást. Enyhülést hoz az övsömör kellemetlen tüneteire és más, az idegekkel összefüggő fájdalomra; gyógyítja a bőrt: eltünteti a foltokat és a ráncokat. A fluorit feléleszti a szexuális libidót.
Fluorit típusai színek alapján:

Kék fluorit: növelni a kreativitást, a fegyelmezett gondolkodást és a világos kommunikációt. Kéthatású kő: lecsillapítja vagy újjáéleszti az energiát, annak megfelelően, hogy mire van szüksége a fizikai vagy a biomágneses testnek. A két fluorit hatásos a szem, az orr? a fül és a torok problémáira. Az agy aktivitásának összpontosításával fokozza a gyógyulás esélyét esélyét, és felnyitja a szemet a spiritualizmusra.
színtelen fluorit: serkenti a koronacsakrát, energiával tölti fel az aurát, és harmóniába hozza a szellemet a lélekkel. Összehangolja az összes csakrát, univerzális energiát hoz a fizikai testbe. Gyógyítás közben fokozza más kristályok hatékonyságát, és élesíti a homályos látást.
Zöld fluorit: közvetlen környezetünkben különösen hatékonyan nyeli el a negatív energiákat. A tudatalattiból a felszínre hozza az információkat és érvényesülni engedi az intuíciót. Hatásos tisztítója az aurának, a csakrának és a szellemnek: megszünteti az elavult szokásokat. Csillapítja a gyomorbántalmakat és a bélgörcsöket.
Ibolyaszínű és bíbor fluorit: stimulálja a harmadik szemet, józan ésszel gazdagítja az extraszensz kommunikációt. Hasznos a csontok, a csontvelő gyógykezelésében.
Sárga fluorit: növeli a kreativitást és stabilizálja a csoportenergiát. Különösen hasznos az együttes erőfeszítésekhez. Támogatja az intellektuális tevékenységeket. Fizikai szinten eltávolítja a méreganyagokat. Jótékony hatással van a koleszterinre és a májra.
Ittrian fluorit: kissé eltérő az alakja más fluoritoktól, és nem szünteti meg a rendezetlenséget.


Az fenti adatok különböző irodalmi dokumentumokból gyűjtött összefoglalás!
Felhasznált irodalmak:
Sonja Heider: Gyógyító kövek könyve
Judy Hall Kristálybiblia

Az esetek többségében a szerzők egymástól függetlenül ugyanazokat a gyógyhatásokat fedezték fel a kristályokban. Amennyiben nem talál információt egy-egy ásványról, és kiváncsi rá, jelezzen!

Az ásványokkal való holisztikus gyógyítás nem helyettesíti a szakorvosi ellátást!